Betegségek lelki háttere

Az egyes tünetek mögött húzódó lelki blokkok feltárása.

Ezen az oldalon a különböző betegségek mögött húzódó lelkiségről írok. Azért fontos a lelki problémák tudatosítása, mert a fizikai szint egy másodlagos közvetítő. A tüneti kezelés csak részleges eredményekhez vezet, a teljes feloldódásra, gyógyulásra akkor nyílik lehetőség, ha a lelki blokkokat is sikerül fellazítanunk.

Mozgásszervi panaszok

  • Bechterew-kór
Az érintett testrész a gerincoszlop, amely a tartás, dinamika, egyenesség jelképei.
 
Világnézetünk bambuszbottá merevedik, a női pólus és ezzel együtt a mozgékonyság, a rugalmasság tudatalatti feladása. Saját központja, kővé válik.
 
A testtartás az orrot és a fejet a föld felé fordítja, lenyomja fejét, hogy képtelen legyen felemelni az-az emelt fővel járni. A megoldás több gerincességet mutatni, következetesebbnek lenni magunkkal szemben, tudatosítani, hogy mennyire háttérbe szorult női pólusunk és hogy ebből adódóan mennyire merevvé, hajlíthatatlanná váltunk. Férfias oldalunkat stabilabbá, megbízhatóvá tenni, törekedni az egyenes kifejeződésre. Valódi stabilitást kell vinni saját életünkbe, személyiségünket szilárd alapokra felépíteni, bevallani magunknak hatalmi igényeinket. Nézzünk mindig a lábunk elé, és nem engedni, hogy kilendítsen minket középpontunkból, a női illetve a férfi pólus felé fordulni.
 
Saját magunkkal szemben és másokkal szembeni egyenes, tiszta állásfoglalás.
  • Bursitis
Általában az érintett testrész a térd környéke, amely az alázat és a rugalmasság szimbóluma.
 
Az egyén nyomás alá kerül, általában fizikai és lelki túlterhelésből adódik. Konfliktusok, elnyomott düh, amelyet nem tud elfogadni az egyén, túl sokáig csúszott mászott az emberek lába előtt, nem képes önmaga és mások alázatára.
 
A megoldás abban rejlik, hogy tisztázni kell, hogy hol vállaljuk túl magunkat, mikor és hol vagyunk kíméletlenek önmagunkkal szemben, illetve, hol ütközünk, konfrontálódunk másokkal.
 
Meg kell tanulnunk a megalázottságból a valódi alázatot. Felvállalni, felülemelkedni a kikényszeríttet alázatból, foglalkozást váltani, stb. Fogadjuk el, és tegyünk a nyugalom és mozdulatlanság állapotáért.
  • Combnyaktörés
Érintett testrész a csontok, ami a stabilitás, a szilárdság jelképe.
 
Összefügg a gőgösséggel, önhittséggel, nem veszünk tudomást az öregségről, fáradtságról.
 
Áthágjuk határainkat, túl veszélyes, merész ugrások, veszélyes fiatalos próbálkozások, a haladás megszállottjai vagyunk, nem tudjuk feldolgozni csökkenő fizikai erőnket, túlzottan küzdünk az öregség ellen.
 
Fel kell dolgoznunk, hogy óvatos léptekkel haladjunk és éljünk nyugodtan, ne akarjunk túl sokat, fogadjuk el feladatainkat: Nagy Anyaként és Nagy Apaként az öregség méltóságával és nyugalmával járjuk utunkat. A vén bolond csapongásait szellemi-lelki téren merítsük ki és vegyük le a terhet a fizikai, motorikus területről és a mély árkokat, merjük lélekben nagy ugrásokkal előrehaladni és nem önmagunktól követelni túl sokat.
 
Váltsunk át alázatosságra, nyugalom segítségével találjunk rá a szerénységre, figyeljünk saját utunkra, ne legyünk gőgösek.
  • Csípőficam
Érintett testrész a csípő, csípőízületek, ami az előrehaladással függ össze.
 
Bicegő járás lelassítja lépteinket, az előrejutás csak korlátozott mennyiségben lehetséges, éppen ezért a fizikai síkon az előrehaladás megkérdőjelezett. Az élet súlya nehezen elviselhető, az elegáns járás lehetetlen, az ellentétek kiegyensúlyozása szükséges.
 
Hagyjunk időt a feldolgozásra, a regenerálódásra, ahogyan az orvostudomány is nyugalomra inti a csípőficamos beteget, hogy a vápa megfelelően tudjon regenerálódni.
 
Foglalkozzunk az előrejutás problémáival, hagyjunk időt saját fejlődésünk számára, haladjunk a saját tempónk szerint. Fogadjuk el mozgásunk korlátait, lássuk be, hogy hatáskörünk kisebb a megszokottnál, és a külső léptek nehezünkre esnek. Összpontosítsunk a saját belső fejlődésünkre, éljük meg az élet magaslatait és mélységeit.
  • Dupuytren – kontaktura
Érintett testrész a kéz, a tenyér, ritkább esetben a talp, ami az őszinteséggel és a nyíltsággal hozható összefüggésbe. El akarjuk tolni magunktól a boldogságot, nem tudunk megbirkózni az életünkkel, nem tudjuk értelmezni életünket, a kéz mutatja a görcsös próbálkozást, összeszorított ököl, ami a tudat alatti agresszió, ellenségeskedés és zárkózottság jelképe.
 
Nem nyitott az életre, nem vagyunk képesek, megragadni életünket és végre kézbe venni, gyökeret verni.
 
Feldolgozás folyamán tudatosítani kell az agressziót, beismerni őszintétlenségünket magunkkal és másokkal szemben, konfrontálódnunk kell saját kapzsiságunkkal, tudatosan meg tanulni adni és kapni, belemenni a félelembe, békét kell kötnünk önmagunkkal és a világgal.
  • Gerincferdülés
Az érintett testrész a gerincoszlop, amely a tartás, az egyenesség, az őszinteség jelképe. A gerinc bármely irányú meghajlása a középponttól való eltávolodást szimbolizálja, az egyenes, tisztességes utak helyett görbe, kerülőutak választását, a valódi feladatokkal való szembenézéstől való félelmet. A megoldás nem mindig az egyetlen út megtalálása, az akadályokkal való értelmetlen, agresszív ütköztetés, hanem az eltávolodás irányainak kiegyenlítése, a bal és jobb pólus arányos egymásmellettiségének alkalmazása, hajlékony, rugalmas alkalmazkodás a szükségszerűségekhez, de semmiképpen sem egyoldalúság.
  • Hajlott hát
Az érintett testrészek a gerincoszlop, a dinamika és tartás, valamint a hát az erőfeszítés, a fáradozás és őszinteség jelképe. A merev, hajlott hát, ferde tartás, a megaláztatásba való belenyugvás, belemerevedés eredménye, a belső tartás hiánya, helytelensége a külső tartásban ölt testet, ehhez tartozóan a fej lógatása nyaki merevséget szül. Az őszinteség, és az ösztönök megélésének hiánya okozhatja, elsősorban fiatalkorban alakul ki, amikor ez utóbbiak a legintenzívebben vannak jelen. Feloldása az egészségtelen, megaláztatottság elfogadása helyett, egészséges alázat kialakítása az élet dolgaival és másokkal szemben, megfelelő tartás mellett.
  • Ízületi gyulladás
Az érintett testrész ízület (mozgékonyság és önkifejezés), izomzat (motor, erő). Az elhasználódott ízületi nedv okán fájdalomtól blokkolt ízületek, valamilyen beragadt helyzetet szimbolizálnak, akadályoztatott előremozdulást. Az ízületek számára szükséges mozgás hiánya, a belső mozgás nélkülözésére utal. Korábban megélt, de nem teljes körűen feldolgozott problémák leülepedett darabjai (salak, reumacsomók) gátolják a további fejlődést, a szegényes belső mozgás eredménye az artikulációs, önkifejező készség mérséklődése is. Ellenszere a nyíltabb, bátrabb, mozgékonyabb életvitel, szabad véleménynyilvánítás.
  • Ínhüvelygyulladás
Érintett testrész a kar, amely az erő és hatalom szimbóluma.
 
A kar és kéz mozgatásában hiányzik a könnyedség, a lazaság, túl sok görcs, ellenállás, súrlódás és konokság van jelen az életünkben. A be nem vallott lelki tartalmakat átvinni a kéz és a kar mozdulataiba, pl. az imádott vagy gyűlölt főnök levelének gépelése.
 
El kell fogadnunk a sors által elrendelt gondolkodási szünetet, koncentráltan és nagy hévvel nekifogni a kétkezi munkáknak. Felfedezni belső konokságunkat és elválasztani a végzett tevékenységtől, hogy azt újra játszi könnyedséggel végezhessük.
 
Odaadással kell végeznünk a kétkezi munkát, ahogyan a kézművesek teszik és felismerni, hogy nem a cselekvésben, hanem a belső tartásban mutatkozik meg valódi problémánk.
  • Ínszalagszakadás
Érintett testrész a szalagok, inak, ízületek, melyek a mozgékonysággal függ össze.
 
Túlfeszítjük a húrt, határainkat feszegetjük, inkább a fantáziánkban terheljünk túl, mintsem az ínszalagjainkat. Szellemileg kellene túlnőni saját határainkon, hogy továbbléphessünk, illetve vágyainkat kiéljük.
  • Izomsérülések, zúzódás, izomszakadás, vérömleny
Érintett testrészek testünk izomzata.
 
Mozgékonyságunk megszakad, ha az izom túlnyújtás alá kerül. Túlzott követelmények alá állítottuk rugalmasságunkat, fájdalmas módon túlléptük saját lehetőségeink határait.
 
Inkább tudatunkat tágítsuk, testünkről vegyük le a terhet, a dolgaink inkább a tudatban szakadjanak fel, készüljünk fel belsőleg cselekedeteinkre, amennyire rugalmasságunk engedi, mielőtt minden kötél szakadna, tanuljunk meg szünetet tartani és gondolkodjunk.
 
Nyújtózkodjunk és tevékenykedjünk szellemileg, testünket vezessük és irányítsuk tudatosan.
  • Köszvény
Érintett testrész a kisebb és a nagyobb ízületek, ami a mozgékonysággal és az artikulációval van összefüggésben.
 
A húgysav felszaporodik a vérben, életünk agresszív területein komoly lomtalanításra lenne szükség, ez azonban nem megfelelő módon történik, túl sok húgysav marad a testben.
 
Fájdalmas konfliktusok a mozgás terén, ami a mozgékonyságot teljes egészében béníthatja, az erőszakos, savas, harci energia lerakodik a mozgásszervekben, ami az ízületek gyulladásához vezet. A meg nem oldott problémák, ezeken, a területeken telepednek le és fájdalmasan akadályoznak bennünket. Feltétlen meg kell oldanunk azokat a problémákat, amelyek oly sokáig idegesítettek bennünket, az agresszív energia tudatos felhasználása, legyünk talpraesettek, harcra készek, kijelentéseink legyenek vitálisak, céltudatosak, szabadítsuk fel magunkban a férfias pólust. Merjük személyes konfliktusainkat vállalni és békességben megoldani. Fedezzük fel, hogy melyek azok a problémák, amelyek agressziót váltanak ki belőlünk, és nyíltan oldjuk meg őket. Harcoljunk a meg nem élt és ki nem mondott problémák megoldásáért.
 
Igyekezzünk belülről fejlődni, merjünk előrelépni, nézzünk szembe belső konfliktusainkkal és juttassuk azokat kifejezésre.
  • Lumbágó
Az érintett testrész a gerincoszlop, amely a tartás, az egyenesség, az őszinteség jelképe. A szellemi és fizika szint konfrontációja, a szellem emelkedett gondolataihoz, vágyaihoz az ösztönösség, a fizikai szükségletek, és az ezek megteremtését célzó anyagi szint nem igazodik, a kettő összeférhetetlensége okozza a fájdalmat, folyamatos megfelelési kényszer, bizonytalanság, kisebbrendűség érzés gyötör, amit fizikai túlterheltséggel igyekszik kárpótolni az egyén. A megvalósíthatatlanság mellett, az erkölcsi konfliktus is számottevő, és a kettő eredőjéből adódó teher miatt mások okolása. Feloldása tudatos lelki terhelés útján érhető el, elfogadva a kihívásokat, megteremteni az ehhez szükséges önbizalmat.
  • Lúdtalp
Az érintett testrész a láb, az állhatatosság és a stabilitás jelképe. Jellemző a terhelés és teherbírás egymáshoz viszonyított aránytalansága, túlterhelés. Erős, tudattalan vágy a biztonság után, azonban gyakran merev álláspontok kialakítása, a megalapozatlan életmód, a tartás hiány vezet, más irányból való stabilitás helytelen megalapozására. Ellenszere a rugalmasság, a felemelkedés a földi szinttől (lábboltozat megemelése).

Szervi problémák

  • Cukorbetegség
Testi szinten érintett a hasnyálmirigy, az agresszív elemzés és édes élvezet kettősének helye. A probléma a szerelmi életben keresendő, képtelenség a befogadásra, a sejtek nem nyitottak a glükóz felvételére, egyfelől kívánjuk az édeset ( a szerelme), ugyanakkor mégis tatrunk annk határtalan és mélységében való befogadására, meggátoljuk azt, hogy a sejtjeink mélyére hatoljoon, miközben titkon vágyunk a beteljesülésre. Feloldásához meg kell találni az odaadás és a lemondás között a helyes arányt,  az édességfüggőség helyett, el kell tudni fogadni egy egészséges szintű érzelmi függést, helyesebben kapcsolódást.
  • Epekő
Az érintett területek az epeutak és az epehólyag, az agresszió a méreg helyei. A beszáradt, megkötött, megkövesedett agresszió megnyilvánulása, gyakran családi problémák következtében alakul ki, gyakori a férjes, gyerekes anyák körében, a ki nem élt indulatok, a konfliktusok felgyülemlése akar ilyen módon testet ölteni. Feloldása az agresszió levezetése pl. verbálisan vagy konkrét cselekedetek által (természetesen mások és saját testi épség megtartása mellett, iknkább erőt igénylő, fizikailag lefárasztó tevékenységek által). A kiabálás és az erőteljes mozdulatok mint segítenek a kő "megszülésében".
  • Inkontinencia
Ez a kontroll elvesztése a test záróizmai felett. Az érintett terület a húgyhólyag záróizmai, a húgyhólyag a nyomás elviselésének és az elengedésnek a szimbóluma, valamint a végbélzáró izom, az "Alvilág" be- és kijárata. Megjelenése egyidejű azzal, amikor nem bírunk nyomást elviselni, uralkodni magunkon és tudattalanul hagyunk mindent spontán távozni, a vizelet, "a lélek elhasznált vize" szabadon távozik a záróizmok gyengesége miatt, a túlcsordult, háttérbe szorított lelki problémák telítetsége testi szinten oldódik meg, elmenekülés, elillanás a nyomasztó dolgok elől, hasonlóképpen a széklet visszatartására való képtelenség, az árnyalakoknak a nem szellemi értelmemben való elengedésére utal. Kezelése az átvitt értelmű elengedés, és túlzott kontroll iránti vágy feloldása, amely így nem testi szinten akar majd megkönnyebbülést nyerni.
  • Vesekő, vesehomok és vesepangás
Az értinett terület a vese, amely az egyensúly és párkapsolat szimbóluma, valamint a vesemedence, amely a "lelki szennyvíz fő gyűjtőmedencéje". Olyan túlhaladott témák tolulnak fel, amelyeket már szabadjára kellett volna engedni, elsősorban a párkapcsolati szinten jelennek meg feljlődést gátló tényezők, "megkövült" problémák. Jelemző az előretekintés és a tudatosítás hiánya, amely ellen a szervezet a hulámmokként előtörő görcsök formájában küzd, igyekszik kilökni a kővé szilárdult nehézségeket. Feloldásaa kapcsolati szint megértésésvel és anak pozitív felhasználásában rejlik, az abból nyerhető béke, harmónia beengedésének gyakorlása szemben a problémák felhalmozásával.

Szexuális problémák

  • Korai magömlés
Az érintett testrész a hímvessző, a szexuális élvezet és hatalom szimbóluma. Gyakran a gyermekkori ágybavzielésre vezethető vissza. Oka lehet a türelmetlenség, túlzottan felkfokozott szexuális izgalom, vágy, ugyanakkor kitartáshiány, esetleg a rejtett agresszió és partnerrel szembeni tudat alatti bosszúvágy. eloldása a türelmetlenség és agresszióval való tudatos szembesüléssel, különböző helyzetekben való gyakorlásával érhető el, kreatívan felhaználva azt a szexualitásban, kihasználni ennek szerepét az előjátékban, az izgalom megtartását, a lelkesedés fenntartását erősíteni az élet más területein is.
  • Orgazmusproblémák
Az érintett terület a tudat, és annak problémája, ami a nemi szervekhez kapcsolódik, amelyek a szexualitásért, a polaritásért (női-férfi jellegek) és az utódnemzésért felelősek. Oka elsősorban a gátlás, az elengedés, az élvezetnek való átadás képességének hiánya, valamely gyakran az élet korai szakaszában kialakult ősbizalomhiány miatt, a tudati kontrollhoz való görcsös ragaszkodás, félelem a haláltól (az én halálától, amely képes eltörölni a határt te és én között). Feloldása tudati szinten annak felismerése, hogy állandóan irányítani akarunk, és hogy bizalmatlanok vagyunk a másik féllel szemben, a tudatmentes eksztázis élményének elfogadása. Testi szinten gyakorlatokkal lehet fejlsezteni a szerelmi életet, tantrát, amelyek az egyéni lét elvesztését, ezel együtt a vezetési kényszer akadályainak leépítését és az egység élményét hangsúlyozzák.
  • Szexuális vágy hiánya
Az érintett terület a tudat, és annak problémája, ami a nemi szervekhez kapcsolódik, amelyek a szexualitásért, a polaritásért (női-férfi jellegek) és az utódnemzésért felelősek. Okai lehetnek a stresszes állapot, munka, gyermekek, pénzhiány, túl sok feszültség a karrier miatt, hosszú házasévek alatt elveszített szexuális feszültség, a fantázia hiánya, más dolgok kerülnek előtérbe, vallásos bűntudat, terhességtől való félelem, fertőzéstől való félelem, párkapcsolati problémák: hatalmi harcok, hiányzó tisztaság, gyűlölet: a nemi szerepek problémái, az öntudatos nők zavaró hatása a férfiakra, hormontartalmú gyógyszerek negatív hatásai, szexuális visszaélések, a nő hormonális ciklusa stb. Feloldásához fontos a teljesítményvágy megfelelő helyen való kezelése, az érzékiség, az élvezetek bűntudat nélküli megélése, biztonságra, tisztaságra törekvés, kreatív fantázia felhasználása.

Szülési problémák

  • Farfekvés
 Az érintett terület az anyaméh, a termékenység és biztonság területe.  A gyermek részéről ellenállást jelent, szimbolikus erővel bír, nem kíván tudomást venni a világról és annak milyenségéről. Szülői részről gyakran előfordul olyanoknál, akik nyílt vagy titkolt módon más nemű gyermeket szerettek volna, a gyermek belső megérzés alapján elfordul a helyzettől, nem mer bátran szembe nézni vele. Későbbi életében ez makacsság, önfejűség formájában nylvánulhat meg. Feloldása tudatos nyitottsággal érhető el, az okok elemző megértésével.
  • Koraszülés
Az érintett terület az anyaméh, a termékenység és biztonság szimbóluma. Anyai oldalról a megszabadulás iránti vágy, a magzattól való korai megválás, nem akarja tovább táplálni, védeni a gyermeket. Meg kell tanulnia kivárni e mefelelő időt, elfogadnia anyai szerepét, gyakorolnia kell az önzetlenséget, odaadást. A gyermekre hatással lehet a későbbi életében elkapkodott döntések, hirtelen cselekedetek formájában. Fel kell ismernie hajlamát, és tudatosan mérlegelni döntési helyzeteit, átgondolni tetteit, türelmetlenségét megszüntetni.
  • Méhen kívüli terheség (extrauterin terhesség)
Az érintett terület legtöbbször a méhkürt, a termékenység szimbóluma, az út az életbe, ritkábban a petefészek, amely szintén a termékenységet szimbolizálja, legritkábban a szabad hasüreg, amely a védettséget jelképezi. Maguk a tünetek fizikai szinten gyakran a fiatalkori összeragadt méhkürt okán alakulnak ki, az anyaság időszakát fiatalkori, feldolgozatlan problémák árnyékolják be, a petesejt túl korán fészkeli be magát, azaz türelmetlenség van a terhesség körül. Sem magunknak, sem a petesjtnek nem hagyunk elég időt a kifejlődésre, a termékenység rossz helyen történik meg (méhen kívül). Ambivalencia, nem jól megélt kreatív energiák, az egyik részről az anya akarja a terhességet, akar létrehozni, teremteni, de mégsem hagy életteret a magzatnak és ezáltal mindkettejük veszélybe kerül, elvérzés lehetséges a terhesség közepette. A méhkürti terhességnél ennél még súlyosabb a kockázat, a belső szétszakadás fenyeget, amely csak művi beavatkozással, külső segítséggel megoldható, tehát kívülről jövő megoldásra várunk. Feloldása a türelmetlenség forrásának tsztázásával kell hogy kezdődjön, ki kell várni a megfelelő időt, helyet, (esetleg párt), tisztázni kell magunkban a tudatlatti ellenkezést a terhességgel szemben, termékenységünket akár átterelni más területekre, szellemi termelékenységgé, meg kell tanulni segíteni magunkon, és közben képessé válni a külső segítség befogadására. Az energiát úgy kell áramoltatni, hogy a teremtésbe az teljes körűen beáramoljon, amely teremtés lehet egy igazi gyermek, vagy szellemi alkotás, de dönteni kell.
  • Nyakra tekeredett köldökzsinór
Az érintett terület anyánál az anyaméh, a termékenység és biztonság szimbóluma, gyermeknél a nyak, a bekebelezés, kapcsolat és kommunikáció jelképe. Az anya részéről egyfajta hajlam lehet a későbbiekben is, hogy fogva tartsa gyermekét, "megfojtsa" szeretetével. A gyermek nevelésénél meg kell tanulnia kontrollálni a támogatás és uralkodás közötti különbséget, szabad életteret és önálló döntéseket hagyva a gyermeknek, megbízni benne annyira, hogy képes önállóan cselekedni. A gyermek részéről egy önmagával szembeni agresszió, a félelem a bizonytalan születéstől arra kényszeríti, hogy inkább végezzen magával. Későbbiekben is hajlamos lehet a nehéz feladatoktól, az élet kihívásaitól megretteni és öngyilkosságba menekülni, ezt tudatosan kell leküzdeni és megérteni, hogy ez nem megoldás, csak megfutamodás. A változásokat új lehetőségként kell megélni, elmúlik egy régi dolog és megszületik egy új, örömmel kell szemlélni és bátran nekifogni.
  • Szülési komplikációk (általánosságban)
Testi területe az anyaméh, a termékenység és védelem jelképe. Különleges kérdéskör, mivel más problémáknál intenzíveben érzékelhető, hogy egyszere többen érintettek, az anya és a gyermek egyaránt. Az anya jelenlegi életében aktívabb tagja és okozója lehet a problémának, míg a gyermek egyelőre passzív módon elfogadja helyzetét, azonban későbbi élete folyamán felelősséggel bír a berögzült negatív hatások megváltoztatásáért. A születés, maga a kezdet, milyensége agresszív módon kívánja meghatározni a gyermek későbbi életét, magatartását, a születési minta hat az újrakezdési mintákra és félelmi reakciókra. Így pl. a császármetszéssel világra jött gyermek tudat alatti szinten az élete során felmerült problémáknál hajlamos külső segítségtől várni a megoldást és kényelmesen elfogadni azt. Feloldása azzal a tudatosítással kezdőik, hogy ezek a hajlamok bennünk léteznek, az alapkérdéseket magasabb spirituális szintre emelve kell őket megoldani, hogy megkönnyítsük saját életünket.
  • Túlhordás
Az érintett terület az anyaméh, a termékenység és biztonság területe. Az anya részéről egyrészt az elengedés képességének hiánya, a túlzott féltés lehet az ok, másrészt, hogy hiányzik a kitoláshoz szükséges (lelki) erő. Meg kell érteni, hogy a gyermek túlzott védelme káros, meg kell tanulni a világra hozást követően elfogadni a gyermek önállóságát, annyai támogatást adni neki, amennyi feltétlenül szükséges, hagyni érvényesülni. A gyermek részéről a probléma gyökere, hogy nem akarja a kényelmet elhagyni a bizonytalanért, nem meri megkezdeni életét. Később emiatt hajlamos lesz arra, hogy dötéseit is hosszasan hozza meg, ne merjen szembenézni az újdonságokkal, félhet a fejlődéstől, az előrehaladástól és különösen attól, hogy ezért neki kell megtennie a lépéseket. Feloldása a bátorság megszerzésével érhető el, tudatos törekvéssel, valamint azzal, hogy időben nekikezd mindennek, és megtanul nem félni döntési feladataitól és következményeitől.
  • Vetélés (a magzat elvesztése)
Az érintett terület az anyaméh, a termékenység és biztonság területe. A meg nem született elmenekülése, genetikai hiba is lehet, amely egyfajta öröklött teherként nyilvánul meg. Ezen felül a feladat megoldhatatlanként, túl nehézként való értékelése lehet az ok, az anya menekül a testileg, lelikleg vagy szociálisan túlméretezett szituációból. A menkülés,a félelem mint  gyulladás jelenik meg. Gyakori előidézők ilyen helyzetekben a stressz és munkamánia, amelyek a be nem fogadás képességének jelei. Feloldása úgy lehetságes, hogy az anya megtanulja vállalni a már egyszer meghozott döntést (magasabb szinteken), befogadni és megtartani, megvizsgálni a gyermek utáni vágyat a be nem vallott elutasítás szemszögéből, fészerkrakási kísérletek fizikai és lelki értelemben. Ki  kell békülni az "életet adni és ajándékba kapni" tényével, a magzat vállalásával kapcsolatos döntés után el kell tudni fogadni a saját akaratunk felé rendelt Akaratot.

Tudati problémák

  • Álmatlanság
Az érintett terület a tudat. A kontrollvesztéstől, az odaadástól, az ismeretlen dolgok beengedésétől való félelem, a gondolkodás, tudatosságra fektetett túlzott hangsúly szemben az érzelmi, intuitív oldallal. Érdemes olyan gyakorlatokat végezni, amelyek képesek elterelni a figyelmet a  túlzottan racionális problémák feszegetésétől, akár játékosan álomba merülni.
  • Dohányzás
Az érintett terület a tüdő (kapcsolat, kommunikáció, szabadság), véredények, erek (az életerő csatornái). A valódi kommunikáció és szabadság helyettesítője, menekülés az őszinte kommunikációtól, a félelem, a gátlások, a legbelsőbb én kiadásának leplezése, társas helyzetekben támasz, elevenség, aktivitás keresése. Ugyanakkor kapcsolati zavarok, valamiféle mámor, élvezet utáni vágy, önjutalmazás, önkielégítés. Idegesség és belső feszültség, agresszió levezetése. Kamaszoknál hibás felnőttimázs követése, csoportba tartozás erősítése, az erős énkép felépítésének hiánya. Feloldása a belső igények fel- és elismerésével történhet meg, jobb megvalósulási lehetőségek megtalálásával.
  • Étvágytalanság
Az érintett terület a tudat. Az életben való aktív szerepvállalás, az energiabevitel megtagadása, általában valami az életben megemészteni nem tudott probléma miatt jelentkezik. Az adott problémát el kell engedni, annak görcsös megemésztése helyett, tudatos, de észszerű az adott problémára irányuló "tudati" és fizika böjtölésre van szükség.
  • Frontérzékenység
Fizikai szinten az egész szervezet érintett lehet. A változások nem megfelelő kezelése, kedvetlenséggel, rezignáltsággal való megélése, túlzott érzékenység, rosszullét és a befogadóképesség hiánya. Túlzott ragaszkodás meglévő helyzetekhez, a külső ingerek elutasítása. Kezelése a nyitottság megteremtésével érhető el, egyfajta belső stabilitást kialakításával, amely képes rugalmasan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és nem azok megtagadásábáan, azok tudomáson kívül hagyásával keresni az egyensúlyt.
  • Félelem
Testi szinten a torok tájékán (kapcsolat, kommunikáció, bekebelezés) és a lélegzetvételen (kicserélődés) jelentkezik. A félelem általában valamiféle szűkösség érzet, a szabadság hiányának traumája, amely tüneteiben az említett szerveknél akadály formájában lép fel. Feloldása a pillanat megélésének kifejlesztése, hiszen jellemzően a múltból vagy a jövőből táplálkozik, el kell engedni a korábbi sérelmeket, beidegződéseket és a megismétlődő rossztól való rettegést, hasonlóképpen a távolabbi célok elérésével kapcsolatos aggodalmakat is meg kell szüntetni, egészséges előrelátássá, tervezéssé kell formálni.
  • Mániás depresszió
Tünetei a szélsőséges hangulatváltozások, egyik percben kacagás, külső szemlélők számára alaptalan jókedv, másik pillanatban zokogás, halálos szomorúság, ingadozások az erősen felfokozott és abnormálisan lelassult állapotok között. A mánia formái az álmatlanság, felfokozott szellemi éberség, gyorsult képzettársítások és beszédkényszer akár hittérítési törekvések, mértéktelen elbizakodottság. A depresszió külső ingerekre való reakcióhiányban, halálvágyban, kisebbségérzésben nyilvánul meg. Feloldása a végletek felismerésével és konstruktív felhasználásával eszközölhető, a szélsőségeket valami kreatív és nagyszerű dologhoz használjuk fel jótékonyan, ne szüntessük meg, hanem tanuljunk belőle, segítségével találjuk meg a helyes arányokat.

Tel:: +36 70 776 1897 Cím: Budapest IX. Mátyás utca 13. 1. emelet 19. ajtó Web: www.farkaslehelgyogymasszor.hu