A láb, mint szimbólum

A lábak, talpak egészségi állapota, megjelenése mint a teljes testről árulkodó jelrendszer

A láb és részeinek jelentésrétegei

  • Láb
A mozgás, haladás, állóképesség, stabilitás, önállóság jelképe. Általa bizonyítható a dolgok haladása, a továbblépés képessége, az állóképesség. A formája, mérete, színe, hőmérséklete, nedvedzése  rengeteget elárul tulajdonosának jelleméről. Ehhez kapcsolódóan a fellépés és a járásmód, a lépések hossza, a járás sebessége, általános mikéntje akár laikusok számára is információkat hordoz. Őszintébb mint a kéz, hiszen kevésbé befolyásolják esztétikailag és pszichológiailag (manikűr és kommunikációs tanfolyamok a kéz gesztusok használatához).
  • Lábboltozat
Az emberré válás szimbóluma, hiszen egyedülálló a teremtésben, a gravitáció leküzdésének vágya a felfelé való törekvéssel, ezzel a szellemiség, az elvont gondolkodás képességének megjelenése, a spiritualitás irányába való elmozdulás, szemben a föld felé való törekvéssel, amely a gyakorlatiasság, materializmus jelentéshordozója. Ezáltal válik lehetővé a hátsó lábra állás és az egyenes járás, valamint az elrugaszkodás képessége, a rugalmasság, amely szükséges a biztonságos helyváltoztatáshoz és az életben való haladáshoz.
  • Lábfej
A megértés, stabilitás, alázatosság, állandóság és a Földanyával való kapcsolat helye, az anya szeretetének befogadása is ide köthető. Mérhető rajta a realitásérzék, a szociális hierarchiához fűződő viszony. Bár jellemzői velünk születettek, az évek során egyre egyértelműbben tükrözik személyiségünket, alkalmazkodóképességünket, az életre adott válaszaink mikéntjét. Ha növekszik a ránk háruló felelősség, vagy a feladat, felnőttkorban is nőhet a lábunk, ezzel jelezve, hogy képes megállni a helyét.
  • Lábujj
Az alsó megkapaszkodás helye, kis gyökerek, ők adják a tartást, amelyek kapcsolatban vannak a fej reflexpontjaival és így egyenként különböző gondolatok hordozói.
  • Lábujjköröm
Alsó karom, amellyel lehet a földbe kapaszkodni, arra támaszkodni.

A lábon történő elváltozások jelentései

  • Bőrkeményedés (Scleroderma)
Az érintett rész a bőr, a határok, a kapcsolatok, az érintés, a gyengédség helye. A bőr és az alatta lévő szövetek megkeményednek, amelyek a külvilágtól való elhatárolódást jelképezik, megvastagítjuk a falat belsőnk és a külső érzékelése között, az élettér beszűkülése, a bezártság jellemző. Erre azért lehet szükség, mert az egyén túl érzékenyen reagál a külső hatásokra. Attól függően, hogy a talp mely részén jelenik meg a bőrkeményedés vizsgálandó, hogy az élet mely területeit érezzük túlontúl keménynek. Minthogy a talpon megtalálhatók az egész test relfexpontjai, a keményedések utalnak adott szervek nem megfelelő működésére, és minden egyes szerv jelképez valamely szellemi-lelki folyamatot. Gyógyítása a belső én megerősítésével érhető el, eleinte akár a külső kapcsolatoktól való tudatos elhatárolódással, ami alatt dolgozunk a belső védelmünk, erőnk kiépítésén, hogy utána megújultan, belsőleg felvértezve tudjunk szemben állni a valósággal. Szerepe lehet benne a cipőváltásnak és segíthet a pedikűr is, a kemény bőr részek ledörzsölése, radírozása, azonban hosszú távon a lelki feloldás hoz eredményt.
  • Tyúkszem
Az érintett terület a lábfej, amely a kitartást, és a biztos alapokon állást jelképezi. A tyúkszem a lábujjakon képződő keményedés, amely cipő viselésekor rendkívül fájdalmas. A lábujjakon a fej reflexzónái találhatók meg, tehát a keményedés pontos helye megmutatja, hogy mely szellemi-lelki területen érezzük annyira gyengének magunkat, hogy fokozott fizikai védelmet igényelünk. Azonban ez a túlzott beburkolózás megnehezíti a dolgunkat, hiszen annyira kemény páncélt növesztünk, amely fájdalmat okoz. Feloldása az adott pont által jelképezett érzelmi területen érzékelt nyomás megszüntetésével érhető el. Ez a nyomás keletkezhet abból, hogy túlságosan bezárjuk magunkat gondolatilag, fizikailag pedig túl kicsi cipőbe szorítjuk a lábunkat, mindkettőnél nagyobb mozgásteret kell hagynunk.
 
További részletek a Talpmasszázs otthoni használatra című tanfolyam keretében.

Talpmasszázs tanfolyam otthoni használatra

20 órás tanfolyam a talpak, lábak egészségének otthoni karbantartására, ismeretek az önkezelés és partner kezelés elősegítésére Indul: 2011. május-június Részletek...
Tel:: +36 70 776 1897 Cím: Budapest IX. Mátyás utca 13. 1. emelet 19. ajtó Web: www.farkaslehelgyogymasszor.hu