Kezelt eseteim

Rövid leírások azokról az esetekről, amelyekkel találkoztam munkám során, a problémák diagnosztizálásáról és a kezelésekről

  • Nyakfájás, migrén
     
Eljött hozzám egy hölgyemény, aki arra panaszkodott, hogy zsibbad a bal karja, illetve fáj a nyaki területe, és gyakori migrénben szenved. Sokszor annyira fájt a nyaka és olyan erőteljes fejfájás tört rá, hogy hányingere is lett sokszor emiatt. Miután megnéztem és végig felmértem gerincét és izomzatát, arra a következtetésre jutottam, hogy az illetőnek komoly izomletapadásai és görcsös izomcsomói vannak a háti és nyaki szakasz tájékán, a vállai szintén merevek. Nyaki gerinc tájékán a nyakszirtnél csigolya eltolódás észlelhető és kötőszöveti merevség.
 
Így hát elkezdtem alkalmazni a gyógymasszázskezelést rajta, utána picikét kimozgattam és megnyújtottam az illető nyaki és gerinc mellett futó izmait. Elmondtam, hogy figyelnie kell testtartására, és rendszeresen mozognia kellene, mert túl sok ülőmunkát végez, és ezt ellensúlyozni kell például jógával, nia holisztikus tánccal vagy gyógytornával.
 
Ami még lényeges az ilyen típusú klienseknél az a szorongás, stresszes életmód, sok terhet hord az illető a hátán, vállán és ez nyomás alá helyezi ilyenkor a gerincet és az izmokat, főleg a nyaki, váll és háti területen. Mindennapok túlterheltsége miatt is lényeges a 2-3l víz fogyasztása, hogy a véráram ne sűrűsödjön be, illetve az izmok rugalmassága megmaradjon. Már az első kezelés alkalmával megszűntek kellemetlen panaszai a kliensemnek, azóta is jár kiegészítő kezelésekre, illetve relaxációs gyakorlatokra, ami által a hétköznapok stresszes terheléseit jobban elviseli, megbirkózik velük.

  • Sportsérülés

 
Hoztak hozzám egy sportsérült srácot, aki élsportoló egy focicsapatnál, az edzésen megsérült a jobb bokája. Ortopéd orvos megállapította röntgennel, hogy a bokavilla, csontok közül egy darab levált a trauma során. A doki műtétet javasolt neki, lehetőleg minél hamarabb. Egy Kedves vendégem elküldte a srácot hozzám, miután megnéztem a leleteit, úgy határoztam kezelésbe veszem a sérült lábat. Egy hetet kértem a sráctól, ezután mindennap eljárt hozzám kezelésre, ami fájdalommal is járt, de ügyesen együttműködve kibírta a kezeléseket. Napról napra javult az állapota, ezért nem kellett operálni a lábát, azóta is jár utókezelésekre, láthatóan felszívódott a csont szilánk a bokáján. Azóta is nagy hajrákkal focizik az illető és panaszmentes.
 
Tehát érdemes néha gyógymasszőrhöz is fordulni, sport és egyéb sérülésekkel, mert előfordulhat, hogy nem kell alkalmazni műtéti beavatkozást, illetve ha szükséges is, utána a rehabilitáció miatt nélkülözhetetlen a gyógymasszázs.

  • Mellkasi nyomás és nehézlégzés
     

Bejelentkeztek hozzám gyógymasszázsra, azzal a panasszal, hogy nagyon erős mellkasi nyomást érez az illető, illetve nehezen kap levegőt, emiatt már fél éve nem tud nyugodtan, pihentetően elaludni. Orvosi vizsgálatok nem állapítottak meg semmi lényegeset, szervi elváltozást nála.
 
Adtam neki egy erőteljes hát masszázst, majd jó alaposan kimozgattam a gerincét.
 
Ezután együtt végeztünk légző gyakorlatokat, majd adtam még levezetésképpen reiki kezelést is az új kliensnek.
 
Ettől már a helyszínen elaludt, olyannyira, hogy pihentetően távozott és a mellkasi nyomás is megszűnt illetve a nehézlégzése is.
 
Rengeteg ehhez hasonló esettel találkoztam már, általában az ilyen típusú emberek rendkívül kötöttek alkatilag és nagyon meg tudják szívni testüket stresszel. Emiatt az izmok megrövidülnek, nyomás alá helyezik a bordákat, emiatt nehéz légzés alakul ki, sőt néha infarktus tüneteket is okozhat egy-egy alkalommal, persze szó sincs erről.
 
Az illetőnek rendszeresen kell nyújtania, jógáznia, meditálnia és igénybe vennie masszázskezeléseket is.

  • Pszichés, lelki problémák

Most egy olyan kliensemről szeretnék írni nektek, akinek nem fizikális, testi baja volt, hanem pszichés, lelki terhei.
 
Elhozták masszázsra azzal a gonddal, hogy a lány nem kommunikál a szülőkkel, mert azok elváltak. Nyilván ez Őt rendkívül lesújtotta lelkileg, és haragból, dacból nem volt hajlandó beszélni.Félévig rendszeresen kértem, hogy hozzák, el vagy jöjjön el masszázsra 1 héten 2x-er.
 
Az elején csak masszíroztam a lányt, majd szépen lassan elindult köztünk a kommunikáció, pár hónapra rá, már a szülőkkel is hajlandó volt beszélni, elmondani érzéseit, melyek fájóak voltak.Azóta is jár hozzám és sokat haladtunk a problémák oldásában.
 
Ez az eset is bizonyítja, hogy a masszázsnak milyen átütő ereje tud lenni!

  • Nem minden az aminek látszik - kisugárzás

Bejelentkeztek hozzám komoly derékfájásra, és ez az eset is bizonyítja, hogy nem mindig ott a baj, ahol azt egyértelműen érezzük, vagy gondoljuk. Ugyanis miután a hölgyeményt elkezdtem masszírozni, a lábakon kezdtem, és amikor a talp részéhez érkeztem, észleltem, hogy a sarok külső oldalán komolyabb csomósodás van és duzzadt is. Ekkor rákérdeztem, hogy szokott-e a has alsó része fájni a kliensemnek?
 
Amire azt válaszolta, hogy ritkábban, de szokott.
 
Tovább masszíroztam, majd a derekát is kezeltem, ott is találtam csomósodást és görcsös izom letapadásokat, de a problémát nemcsak ez okozta. A masszírozás végén megkértem páciensemet, hogy forduljon meg, mert megnézném a hasfalát, milyen állagú, az izomtónusa.
 
Óvatosan végig simítottam kezemet és kitapintottam a bal petefészkétől 10 cm-re egy nagy csomót, ami már a méhe volt. Kértem, hogy ezt nézesse meg orvossal, ez után pár napra jött a telefon és mondta, hogy elment orvoshoz és miómát találtak a méhében, ami kb. 6-8 cm. És ez a nagyobb méretű mióma nyomta a húgyhólyagot, illetve a gerinc szakasz alsó részét is, ami ha összeadódik a többi problémával, máris komolyabb derékfáját okozott a kliensemnél. Ha elég figyelmesek és tapasztaltak vagyunk, akkor masszázzsal sok mindent észre vehetünk, és megelőzhetjük a nagyobb bajokat.

  • Erős, kötött lábizmok

Bejelentkezett hozzám egy kedves hölgyemény, aki aerobik és fitness guru és oktató. Azzal a panasszal jött el hozzám, hogy munkája során többször belenyílal a comb feszítő izma, olyannyira, hogy utána alig bír mozogni és a dereka is, fáj már egy ideje. Ennél az esetnél megfigyeltem, hogy a lábizmok rendkívül erősek, érintésre is érzékenyek voltak, főleg a jobb láb volt nagyon merev, görcsös. Jó alaposan átdolgoztam a combokat, illetve megnyújtottam a rostokat, alkalmaztam meleg lávaköves masszázst is, mert a farizom csoport alatt és oldalt rendkívül erős merevséget éreztem. A meleg kövek hatására elengedett az izom, ezután nagyon alaposan fel tudtam szedni a letapadásokat a keresztcsont és a csípőcsont, medencecsont körül. Ennek hatására, ami 2 órás kezelést vett igénybe, helyreálltak az ízületek és a kötőszöveti merevség is fellazult, megszűnt a fájdalom.
 
A páciensnek rendszeresen kell járnia masszázsra, mert az erőteljes izommunkák, aerobik miatt fokozottan nagy terhelésnek vannak kitéve az ízületei és az izomcsoportok.
 
Ezeket oldani kell masszázzsal és nyújtással, illetve pihentetéssel. A kedves hölgyemény azóta is jár kezelésekre és elmondta, hogy nemcsak hogy megszűntek a panaszai, hanem hatékonyabban tudja megtartani az edzéseket, nem merül ki annyira, mint korábban a masszázskezelések előtt.

  • Agyvérzés, bénulás

Praxisom során az egyik legnagyobb kihívást az az eset jelentette számomra, amikor egy agyvérzéses, fél oldalára megbénult idős férfi került el hozzám, ajánlásnak köszönhetően.
 
Amikor kimentem hozzá házhoz a családtagok fogadtak és elkeseredve elmondták, hogy rokonuk már 2 éve fekszik bénult állapotban kiszolgáltatva, tehetetlenül. Felmértem a beteg állapotát és elkezdtem gyógymasszázst alkalmazni rajta, a bénult oldalán megnyomogattam elég intenzív erővel bizonyos idegpontokat, amelyek az idegrendszerre is fokozott hatással bírnak. Ekkor a páciens nyakáig felhúzta magától a sérült végtagját, lábát.
 
Heti rendszerességgel masszíroztam és két év után már önállóan tudott menni bottal illetve tudott öltözködni, zuhanyozni, alapvető tevékenységeket végrehajtani. Minél hamarabb kapja meg az ilyen típusú beteg a gyógykezelést, annál hatásosabban és gyorsabban épül fel betegségéből.

Tel:: +36 70 776 1897 Cím: Budapest IX. Mátyás utca 13. 1. emelet 19. ajtó Web: www.farkaslehelgyogymasszor.hu